Aktuális hír által fontosnak tartottuk, hogy mi is megemlékezzünk a távirat elmúlásáról. Több, mint 170 éves hagyomány veszik kárba, bár a modern világban ez talán senkinek sem tűnik már fel.

A távirat „fiatal éveiben” igazán nemes gesztus volt így írni barátnak, ismerősnek, rokonnak, szinte bárkinek. Aztán Nagy háború(k) után az ember nem szívesen kapott táviratot, mert vagy behívót jelentett a katonasághoz, vagy épp olyan eseményt rögzítettek, ami fájó volt egy egész család számára. Később még aktuális volt távirat feladása, melyet szavanként fizettünk ki, de az új kor techológiája révén már nem éri meg (anyagliag sem) a távirat feladását. Hogy érdemes-e az eltűnése miatta keseregni? Nem valószínű. Egy korszak lezárult, s ezt el kell fogadni. Ám nagy a valószínűsége, hogy a múzeumokba hamarosan újra találkozunk majd vele.